10. Nyomonkövetés

CÉL: A vállalkozás eredményes vagy problémás működéséről való visszacsatolás, mentorálás biztosítása.

Nyomonkövetés (vállalkozói monitoring)

A vállalkozói monitoring segíti a kezdeti fázisban felmerülő problémák időbeni jelzését, valamint a szolgáltató szervezetek felől a szükséges támogatások mielőbbi biztosítását a vállalkozásindítást (működéshez szükséges bejegyzés/regisztráció napját) követő legalább egy évig, legfeljebb a közvetített támogatás igénybe vétele utolsó hónapjának végéig. Ez az alábbi négy lépésben valósul meg:

1. Kapcsolatfelvétel

A mentor a rendszerben újonnan rögzített vállalkozással felveszi a kapcsolatot. Azon felül, hogy az ügyfelek bármely, a vállalkozásukkal kapcsolatos ügyben kereshetik mentorukat, utóbbiak számára is elvárás lesz a rendszeres kapcsolatfelvétel.

2. Igény szerinti, egyéni mentorálás

A mentor tanáccsal, megoldási javaslattal is szolgál a vállalkozásnál felmerült problémákra, és további értékelési időpontokat kitűzve igény szerint végigköveti a megoldási folyamat sikerességét.

3. Csoportos mentorálás

A Konzorcium munkatársai a mentorokkal közösen workshopokat és ügyféltalálkozókat szerveznek minden megyében, hogy a nagyobb érdeklődésre számot tartott témákban az ügyfelek a mentorokkal csoportosan is együtt dolgozhassanak.

4. Nyomonkövetési jelentés megküldése

Az üzleti terv szerinti projektmegvalósítás 5. és 12. hónapjában a vállalkozónak a mentor segítségével nyomonkövetési jelentést kell benyújtania a Konzorcium felé, melyben az Üzleti tervben foglaltak teljesülését jelzi.

TÁJÉKOZTATÁS

A jelentés sablon részei

1.) Általános rész

  • A vállalkozás működésével kapcsolatos alapfeltételek (engedélyek, hozzájárulások);
  • Vállalkozó bemutatása (személyes célok, jellemzők alakulása a működés alatt);
  • Vállalkozás bemutatása (üzleti ötlet, vállalkozás termékei, szolgáltatásai);
  • Működés jellemzői (piacelemzés, marketingtevékenység);
  • Cash-flow az 1. évben;
  • Értékelés (az üzleti tervben foglaltak megvalósításával kapcsolatos pozitív tapasztalatok, nehézségek, esetleges korrekciós igények).

2.) Bevételi terv

3.) Ráfordítási terv

Kilépő ESZA-adatlap kitöltése és benyújtása

A mentorálás lezárása után kell kitölteni és leadni a Nyilatkozat a személyes adatok felvételéhez projektből való kilépéskor c. dokumentumot.

HÁTTÉRFOLYAMATOK

A Konzorcium nyomon követi a vállalkozások működését legalább 12 hónapon keresztül, a terv-tényadatok összevetésével javaslatokat tesz a vállalkozások számára üzleti tervük sikeres megvalósításához.

Projektmegvalósító

folyamatos, 12 hónap